Ergonomikus munkahelyi eszközök a vonzó és egészséges munkahelyek érdekében

2022/04/11
Napi húsz kilométer futás, gyakran nehéz terhekkel megpakolva. Bár ez akár egy triatlon felkészülési programja is lehetne, valójában a logisztikában dolgozók által minden nap elvégzendő feladatokról van szó. A mesteremberek, pékek, építőipari munkások vagy szerelők is kemény fizikai munkát végeznek nap mint nap. Sokszor a szemünk és fülünk is komoly terhelésnek van kitéve, például, ha órákon át a képernyőt bámuljuk, vagy ha zajos gépek mellett dolgozunk.

Aki keményen dolgozik, az minden támogatást megérdemel – ehhez olyan dolgokra is kell költeni, amelyek egészségesebbé teszik a munkát.

A munkahely ergonomikus kialakításával a munkáltatók a megbecsülésüket tudják kifejezni, és hozzájárulhatnak a munkavállalók teljesítményének szinten tartásához. Így még a fizikailag megterhelő munkák is vonzóbbá válnak. Mindez különösen fontos a demográfiai változások és a diplomások nagy száma miatt akadozó munkaerő-utánpótlás miatt.

Ebben a részben azzal foglalkozunk, hogy

  • hogyan változik a munka világa a demográfiai változások és az akadozó munkaerő-utánpótlás miatt,
  • ehhez kapcsolódóan milyen kihívásokkal kell szembenézni, és
  • hogy a vállalatok hogyan tudják megoldani ezeket a kihívásokat a munkahely ergonomikus kialakításával.

Demográfiai változások és akadozó munkaerő-utánpótlás – hogyan változik a munka világa?

Az alacsony születésszám és a magas várható élettartam miatt Európa egyre csak öregszik. 2020-ban a teljes európai népesség átlagéletkora 42,5 év volt, 2050-ben pedig meghaladhatja az 50 évet.

Ez a munkaerő korösszetételét is megváltoztatja. Miközben csökken a foglalkoztatottak száma, a munkaképes lakosság egyre nagyobb hányada 50 évnél idősebb. Ezt a folyamatot még a fiatalabbak bevándorlása sem tudja megfordítani.

Ehhez jön még az úgynevezett akademizálódás. Egyre több fiatal érettségizik, majd választja a továbbtanulást szakképzés helyett. Ennek gyakran nem is a fizetés az oka, hiszen néhány szakmában a mesteremberek többet keresnek, mint a diplomások. A problémát inkább a szakképzés társadalmi megítélése jelenti.

Vonzó és egészséges munkahelyek wt$

Következmények az iparra és a kereskedelemre nézve

  • A munkaerőpiacon egyre keményebb a verseny a szakképzett munkaerőért. Aki szeretné magához vonzani és megtartani őket, annak a pénznél többet kell nyújtania.
  • A kisipari és nagyipari munkahelyeknek egyaránt vonzóbbá kell válniuk, még akkor is, ha korán kell kelni, és fizikai munkát kell végezni. Ha ez sikerül, akkor majd megint több fiatal választja a logisztikát.
  • Mivel a munkaerő számos vállalatnál elöregedőben van, kulcsfontosságú, hogy a munkahelyeket jobban hozzáigazítsák az idősebb munkavállalók igényeihez, és úgy alakítsák ki azokat, hogy a munkavállalók hosszabb ideig produktívak maradjanak. Ugyanakkor a vállalatoknak arra is ügyelniük kell, hogy a fiatalabb munkavállalók kíméljék az egészségüket.

A munkahely ergonomikus kialakítása mint a munkaerőhiány megoldásának egyik kulcsa

Hogyan lehet elérni, hogy a munka nagyobb örömet okozzon, és ne menjen az egészség rovására?
Vonzó és egészséges munkahelyek wt$

A vonzó munkahely kialakítása

A modern, jól felszerelt és ergonomikus munkahelyek azt az üzenetet közvetítik, hogy a munkáltatók törődnek a munkavállalókkal, és fontos számukra, hogy a munka örömet okozzon. Ez növeli a vállalat munkaerőpiaci vonzerejét. Végül is ki ne szeretné testileg-lelkileg jól érezni magát a munkahelyen? Mindez pedig hozzájárul a kisipari és nagyipari munkahelyek megítélésének javulásához.

Vonzó és egészséges munkahelyek wt$

A teljesítőképesség megőrzése

Az ergonomikus munkahely kialakításával meg lehet védeni a munkavállalókat a sérülésektől, hátpanaszoktól, halláskárosodástól és számos más egészségi problémától, továbbá megelőzhetők a költséges állásidők, a keresőképtelenség, és minden életkorban szinten tartható a teljesítmény. Ez pedig kézzelfogható pénzügyi előnyökkel jár a vállalatok számára.

Vonzó és egészséges munkahelyek wt$

Az idősebb munkavállalók munkavégzésének megkönnyítése

Ma már tudjuk: aki egészségesen él, 65 évesen is lehet olyan fitt, mint mások 25 évesen. Ugyanakkor a hallás és a látás általában romlik az életkor előrehaladtával, ahogyan a gerinc rugalmassága is. Ha azonban a megfelelő munkahelyi eszközökkel kompenzáljuk ezeket a folyamatokat, akkor az idősebb munkavállalók lehetőséget kapnak arra, hogy hasznosítsák erősségeiket, például több évtizedes tapasztalatukat, széleskörű szaktudásukat vagy felelősségvállalási hajlandóságukat.

Hogyan javítható a munkahelyi ergonómia?

Mit is jelent pontosan a munkahely ergonomikus kialakítása? Például a következőket:
Most akár meg is vásárolhatja az egészséges munkavégzést

Használja ki a lehetőséget, és tegye egészségesebbé, valamint vonzóbbá a vállalati munkahelyeket. Üzletünkben széles választékban találja meg azokat a termékeket, amelyek tehermentesítik a gerincet, védenek a zaj ellen, javítják a beltéri klímát, és számos más pozitív hatást gyakorolnak a munka minőségére. És ami a legjobb: azonnal érezni fogja a különbséget.

Tippek idősebb munkavállalók számára

Egyre több idősebb munkavállalót foglalkoztat? Ez nem hátrány, főleg, ha betartja az alábbi tippeket:
Vonzó és egészséges munkahelyek est

A munkavállalók mentális egészségének elősegítése

Kínáljon változatosságot a munkavállalóknak; adjon nekik lehetőséget a közreműködésre, és rendszeresen állítsa őket szellemi kihívások elé. Így mindig mozgásban tartja a kis szürke sejteket.

Vonzó és egészséges munkahelyek est

Tréningek meghirdetése

Tartson tréningeket különféle egészségügyi témákban, például a megfelelő táplálkozással vagy testtartási tanácsokkal kapcsolatban. A munkavállalóknak szervezett antistressz szemináriumok segítenek a kikapcsolódásukban, a sportolási lehetőségek pedig hozzájárulnak izomzatuk karbantartásához és egy egészséges munkaviszony kialakításához.

Vonzó és egészséges munkahelyek est

Visszajelzés kérése

Rendszeresen kérdezze meg, hogy hogyan érzik magukat a munkavállalók, és hogy min lehetne javítani a vállalaton belül. Ezzel megbecsülésének is hangot ad.

Vonzó és egészséges munkahelyek est

Megfelelő időbeosztás kialakítása

A sok műszakváltás és a hosszú munkaidő még a fiatalabb munkavállalók számára is komoly megterhelést jelent. Az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válik ezek elkerülése és a megfelelő regenerációs időszakok beiktatása. Minél jobban sikerül ez, a munkavállalók annál tovább maradnak fittek és motiváltak.

Kapcsolatfelvételi kép

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

További kérdés esetén díjmentesen állunk rendelkezésére.